Sikerről beszél a miniszter, de csak ezer önkéntes tartalékost sikerült a Honvédséghez csábítani

2024-09-03 21:03
Legalább két híresség is van a szerződött tartalékosok között: Rajczi Péter egykori focista és ifj. Schobert Norbert.
részletek

Bezárja praxisát az a III. kerületi gyermekorvos, akire egy tévés nyilatkozat után rászálltak az ellenőrök

2024-09-03 21:03
Úgy érzi, az orvosok gazdasági és politikai megbecsültsége alacsony, nem tárgyalnak velük, hanem utasítják őket, sőt, időnként olyan dolgokra kényszerítik őket, aminek pont az ellenkezője szerepel a munkaszerződésükben.
részletek

3,3 milliárdból újítják fel a Lázár János kastélyához vezető utat

2024-09-03 21:03
A valamivel több mint hat kilométeres útszakasz köti össze az M43-as autópályát a batidai kastéllyal.
részletek

Elítélte David Pressman Kövér László eljárását

2024-09-03 21:02
A házelnök kitiltott egy a DK, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd szervezésében tartandó, az LMBTQ-közösség helyzetéről szóló rendezvényt a parlamentből. Ezt az amerikai nagykövet úgy értelmezi, hogy Kövér megválasztott képviselőket nem enged be a törvényhozás épületébe.
részletek

Egyórás késések a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon

2024-09-03 21:02
Fakidőlés miatt a felsővezetéket áramtalanítani kellett Rákos és Pécel között.
részletek

Hihetetlen helyzet: a józsefvárosi közutakat mostantól a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal kezeli

2024-09-03 21:02
Egy kormányrendelettel elvették a Józsefvárosi Önkormányzattól a közútkezelői engedélyek megadásának jogát, és a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalra ruházták azt át. A képtelen helyzetről Pikó András, Józsefváros polgármestere és Tompos Márton, a Momentum elnöke is beszámolt.
részletek

A kormánypárti és az ellenzéki szlovák politikusok is elzárkóztak a határon túli választókerületek ötletéről

2024-09-03 21:02
Miután többen is arról számoltak be, hogy a magyar kormány vizsgálja, hogy miként lehetne a határon túli magyarság számára is egyéni választókerületeket kialakítani, egy szlovákiai portál megkérdezte az ottani politikusokat az elképzelésről.
részletek

Megverte, majd élve eltemette az élettársát, hogy ne derüljön ki a bántalmazás

2024-09-03 21:02
A férfit aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték. A védője felmentésért fellebbezett.
részletek

Utcára került 4 kárpátaljai menekült család Tatán

2024-09-03 21:02
Már szombaton is az utcán aludtak, többségük gyermek, köztük egy 2 hónapos újszülöttel.
részletek

Orbán az ellenség oldalán áll az észt külügyminiszter szerint

2024-09-03 21:01
Margus Tsahkna úgy látja, a magyar miniszterelnök nagyon távol került attól, amiben Európában megállapodtak.
részletek

Bakondi: az Európai Uniónak meg kellene téríteni a határőrizeti költségeket

2024-09-03 15:01
Magyarország határőrizeti tevékenysége nemcsak a magyar embereket védelmezi, oltalmazza, hanem az Európai Unió belső határával rendelkező országok polgárait is.
részletek

Száz kilós gyújtóbombát találtak egy debreceni építkezésnél

2024-09-03 11:07
Csaknem kétszáz embernek kellett elhagynia az otthonát.
részletek

Izraelben a bíróság leállította a túszalkuért indított sztrájkot

2024-09-03 11:07
A demonstrációk eközben egyre erőszakosabban folytatódnak.
részletek