Alonso: Egész vasárnap csak vonatozás lesz

2018-06-24 10:05
Úgy tűnik, Fernando Alonso kissé belefáradt a McLaren küszködésébe – legalábbis a szombati, F1-es időmérőt követő nyilatkozatában némi iróniával kezelte a helyzetet, hogy megint a mezőny végéről kell rajtolnia. Miután múlt vasárnap megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt, Alonso feltöltődve érkezett meg a Francia Nagydíj helyszínére, azonban ez volt az első alkalom az idei […] The post Alonso: Egész vasárnap csak vonatozás lesz appeared first on F1VILÁG.
részletek

Leclercet méltatja Vettel és Hamilton

2018-06-24 10:05
A Forma-1-es Francia Nagydíj szombati időmérő edzésén remeklő Charles Leclercet méltatta a száguldó cirkusz két négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel és Lewis Hamilton. Az újonc versenyző idén először jutott be a kvalifikáció harmadik szakaszába [Q3], ahol végül a 8. rajtkockát szerezte meg Le Castellet-ben. Leclerc már jó néhány versenyhétvége óta pazar formát mutat, a Ferrari pedig […] The post Leclercet méltatja Vettel és Hamilton appeared first on F1VILÁG.
részletek

Bottas a kevés körözés miatt sopánkodik, de elégedett az új motorral

2018-06-23 18:05
A Mercedes versenyzője, Valtteri Bottas azt mondja, azért nem tudta felvenni csapattársa, Lewis Hamilton tempóját a Francia Nagydíj időmérő edzésén, mert a szabadedzéseken értékes pályaidőt veszített. Bottas a pénteki második tréning jelentős részét kénytelen volt kihagyni, miután a csapat vízszivárgást fedezett fel versenyautójának hűtőrendszerében. A Mercedes versenyzője abban bízott, a szombati, utolsó gyakorláson bepótolhatja az […] The post Bottas a kevés körözés miatt sopánkodik, de elégedett az új motorral appeared first on F1VILÁG.
részletek

Nézd meg videón Hamilton pole-körét Franciaországból!

2018-06-23 18:05
Idei 3., Forma-1-es pályafutása 75. rajtelsőségét szerezte a Francia Nagydíj szombati időmérő edzésén Lewis Hamilton. A Forma-1 hivatalos Youtube-csatornája jóvoltából a fenti lejátszó segítségével most onboard-kamerából is megnézheted a címvédő rajtelsőséget érő gyorskörét. The post Nézd meg videón Hamilton pole-körét Franciaországból! appeared first on F1VILÁG.
részletek

Vettel szerint a versenyen erős lesz a Ferrari

2018-06-23 18:05
Sebastian Vettel, a Ferrari F1-es versenyzője úgy érzi, túlságosan is próbálkozott gyorskörén a Francia Nagydíj időmérő edzésén, így kénytelen beérni a 3. rajthellyel. A Francia Nagydíj időmérő edzésén egyértelműen a Mercedes dominált: Lewis Hamilton és Valtteri Bottas indulhat majd az első sorból, mögöttük 3,7 tizedmásodperces lemaradással végzett Vettel. A német pilóta hibázott gyorskörén, részben ennek […] The post Vettel szerint a versenyen erős lesz a Ferrari appeared first on F1VILÁG.
részletek

Leclerc: Szavakkal nem tudom kifejezni, milyen érzés!

2018-06-23 18:05
Forma-1-es pályafutása legjobb időmérős szereplésén van túl az Alfa Romeo Sauber ifjú versenyzője, Charles Leclerc. A monacói tehetség a 8. helyről rajtolhat a Francia Nagydíjon. Leclerc már azzal hatalmas eredményt ért el, hogy a szombati időmérő edzésen beverekedte magát a Q3-ba, ahol végül a Haas versenyzőit, Kevin Magnussent, valamint a hibázó Romain Grosjeant maga mögé […] The post Leclerc: Szavakkal nem tudom kifejezni, milyen érzés! appeared first on F1VILÁG.
részletek

Ricciardo esős versenyben reménykedik

2018-06-23 18:05
Az 5. helyről rajtolhat a vasárnapi Francia Nagydíjon a Red Bull versenyzője, Daniel Ricciardo. Az ausztrál azt reméli, esőben kell majd versenyezniük Le Castellet-ben. Az időjárás már szombaton megtréfálta a csapatokat, a 3. szabadedzést ugyanis úgy ahogy van elmosta az eső. A kvalifikációt viszont már száraz pályán teljesítette a mezőny, Ricciardo pedig az 5. rajthelyet […] The post Ricciardo esős versenyben reménykedik appeared first on F1VILÁG.
részletek

Hamilton rajtolhat a pole-ból, Vettel a 3. helyen

2018-06-23 18:05
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton rajtolhat az élről a 2018-as Forma-1-es szezon 8. versenyén, a Francia Nagydíjon. A brit mellől csapattársa, Valtteri Bottas indulhat majd, míg a vb-éllovas Sebastian Vettel a 3. legjobb időt futotta az időmérőn. A harmadik szabadedzésen nem sok lehetőségük volt a versenyzőknek a körözésre, eleredt ugyanis az eső, így csak 14 […] The post Hamilton rajtolhat a pole-ból, Vettel a 3. helyen appeared first on F1VILÁG.
részletek

Képgaléria – Francia Nagydíj 2018 – Péntek

2018-06-23 18:05
10 év után ismét F1-es versenyhétvégét rendeznek Franciaországban. Mutatjuk a pénteki edzésnap legjobb fotóit. A nyitónapon Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Mercedesszel. The post Képgaléria – Francia Nagydíj 2018 – Péntek appeared first on F1VILÁG.
részletek

Ekkor tartják a Forma-1-es időmérőt Franciaországban

2018-06-23 18:05
A labdarúgó-világbajnokság miatt nem a megszokott időpontban tartják a Forma-1-es időmérőt szombaton! Mutatjuk, mikor kell a TV elé ülni! A Forma-1 szervezői a foci-vb programjához is igyekeztek alkalmazkodni ezen a hétvégén, így a szombati időmérő edzést a szokásosnál 1 órával később, 16 órától tartják majd. A kvalifikációt ráadásul nem az M4 Sport, hanem a Duna […] The post Ekkor tartják a Forma-1-es időmérőt Franciaországban appeared first on F1VILÁG.
részletek

Elmosta az eső az utolsó edzést, Bottas az élen az időmérő előtt

2018-06-23 18:05
Alig tudtak körözni a Forma-1-es Francia Nagydíj 3. szabadedzésén a versenyzők, a tréning nagy részében ugyanis szakadt az eső a Paul Ricard versenypályán. Az első percekben még száraz pályás abroncsokkal gurulhattak pályára a versenyzők, néhány kör után azonban kénytelenek voltak visszahajtani a bokszba, megérkezett ugyanis az égi áldás Le Castellet-be. Végül a mezőny 14 versenyzője […] The post Elmosta az eső az utolsó edzést, Bottas az élen az időmérő előtt appeared first on F1VILÁG.
részletek

Alonso reméli, sikerül gyorsulniuk szombaton

2018-06-23 18:05
A kezdeti bizonytalankodás után a 8. legjobb idővel zárta a Francia Nagydíj pénteki edzésnapját Fernando Alonso. A McLaren versenyzője 1 perc 34,400 másodperces idővel zárta a második gyakorlást, 1,8 másodperccel lemaradva a tréning leggyorsabbjától, Lewis Hamiltontól. Alonso az edzésnap végén elárulta, a körülmények nem voltak egyszerűek, de alapvetően tetszik neki a Paul Ricard versenypálya. „A […] The post Alonso reméli, sikerül gyorsulniuk szombaton appeared first on F1VILÁG.
részletek

Néhány versenyző változtatna a francia pálya vonalvezetésén

2018-06-23 18:05
A Forma-1-es versenyzők egy csoportja a pénteki szabadedzések utáni értekezleten azt javasolta a Nemzetközi Automobil Szövetségnek (FIA), a Paul Ricard versenypálya hátsó egyeneséből vegyék ki a lassítót annak érdekében, hogy jobbá tegyék a versenyzést a Francia Nagydíjon. A szóban forgó versenyzők azon a véleményen vannak, a franciaországi versenypálya jelenlegi vonalvezetése egész egyszerűen nem teszi lehetővé […] The post Néhány versenyző változtatna a francia pálya vonalvezetésén appeared first on F1VILÁG.
részletek

Bottas szerint a Ferrari megint altat

2018-06-23 18:05
Valtteri Bottas, a Mercedes F1-es pilótája örömmel látta, hogy az autójuk versenyképes az új motorral is – azonban számára annyira mégsem volt felhőtlen a pénteki edzésnap Franciaországban. Bottas az első szabadedzésen még csapattársa, Hamilton mögött a 2. legjobb időt autózta, azonban a második gyakorláson problémái akadtak, így a csapat kihívta a bokszba. „Örülök, hogy itt […] The post Bottas szerint a Ferrari megint altat appeared first on F1VILÁG.
részletek

Trump brutális védővámot lengetett be az európai autógyártóknak

2018-06-23 12:03
Hol máshol, a Twitteren. Most már tényleg az autógyártók jöhetnek a vámháborúban.
részletek