Nagyon közel áll a Red Bull Forma-1-es csapata ahhoz, hogy meghosszabbítsa Daniel Ricciardo lejáró szerződését – árulta el Christian Horner csapatfőnök. Az ausztrál jelenlegi kontraktusa 2018 végéig szól, egyelőre azonban még nem írta alá új szerződését, mivel szerette volna látni, milyen lehetőségei lesznek a következő idényre. Miután úgy tűnik, sem a Mercedesnél, sem a Ferrarinál […]
The post Red Bull: Ricciardo döntött, velünk akarja folytatni appeared first on F1VILÁG.
részletek
A McLaren ügyvezetője, Zak Brown elárulta, hogyan működik majd a brit istálló struktúrája azok után, hogy Eric Boullier versenyigazgató szerdán távozott posztjáról. A wokingi gárda szerdán jelentette be hivatalosan Boullier távozását, aki kedd este mondott fel a McLarennél azok után, hogy a brit istálló idén is képtelen az élmezőnyben harcolni. A McLaren ezzel együtt jelentős […]
The post Így alakul át a McLaren Boullier távozása után appeared first on F1VILÁG.
részletek
Nincs megállás, hétvégén ismét felbőgnek a Forma-1-es motorok, a spielbergi verseny után néhány nappal ugyanis már Silverstone-ban gurul pályára a száguldó cirkusz mezőnye. A 2018-as szezon 10. versenyhétvégéje, a Brit Nagydíj pénteken, a szabadedzésekkel veszi kezdetét, alább mutatjuk a versenyhétvége programját. A versenyhétvégét az M4 Sport és a Duna közvetíti: a részletes programot az F1VILÁG […]
The post Az F1-es Brit Nagydíj programja appeared first on F1VILÁG.
részletek
A múlt hétvégi Osztrák Nagydíjról az F1VILÁG csapata a helyszínről, a Red Bull Ringről tudósított. Ha pedig már ott jártunk, készítettünk Nektek egy rövidke útifilmet is! Kövessetek minket a Facebookon is!
The post Útifilm: Az Osztrák Nagydíjon jártunk appeared first on F1VILÁG.
részletek
Egy vadonatúj padlólemezzel érkezik a hétvégi Brit Nagydíjra a Ferrari Forma-1-es csapata. Az olasz istálló mindent megtesz azért, hogy tartsa a lépést riválisával, a Mercedesszel. A Ferrari az Osztrák Nagydíj után az egyéni és a konstruktőri pontversenyben is átvette a vezetést, a Mercedes ugyanis kettős kieséssel zárta a spielbergi hétvégét. A német istálló Franciaországban vetette […]
The post Vadonatúj padlólemezt visz Silverstone-ba a Ferrari appeared first on F1VILÁG.
részletek
Rendkívüli izgalmakat szolgáltatott a 2018-as Forma-1-es idény 9. versenye, az Osztrák Nagydíj. Megmutatjuk a futam legjobb onboard-felvételeit az F1.com jóvoltából! A versenyt a Red Bull pilótája, Max Verstappen nyerte meg Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel előtt.
The post Videó: A legjobb belső kamerás felvételek az Osztrák Nagydíjról appeared first on F1VILÁG.
részletek
Nem érte váratlanul a McLaren Forma-1-es csapatát Eric Boullier versenyigazgató lemondása – a szakember kedd este értesítette erről Zak Brown ügyvezetőt, aki szerdán jelentős átszervezéseket jelentett be. Boullier 2014 januárjában került a McLarenhez, a vezetése alatt azonban nem ért el komoly sikereket a McLaren, sőt: 2015 óta történelmi mélyponton van, helyzete pedig idén annak ellenére […]
The post McLaren: Túl régóta szerepelünk gyengén az F1-ben appeared first on F1VILÁG.
részletek
Lemondott posztjáról a McLaren Forma-1-es csapatának versenyigazgatója, Eric Boullier. Ezzel egyidőben a brit istállónál jelentős átszervezéseket hajtanak végre vezetői szinten. A patinás brit istálló szerdán délelőtt adott ki hivatalos közleményt, melyben arról ír, Zak Brown ügyvezető kedden elfogadta Eric Boullier versenyigazgató felmondását – ezzel együtt pedig komoly technikai átszervezésekbe kezdett. A továbbiakban a gyártási, mérnöki […]
The post Hivatalos: Távozik a McLarentől Eric Boullier! appeared first on F1VILÁG.
részletek
Szinte biztos, hogy a Német Nagydíjon rajtbüntetést kap majd a Red Bull versenyzője, Daniel Ricciardo – a büntetést egy ideje már sejteni lehetett, csupán az nem volt biztos, az osztrák istálló mikor vállalja be azt. Ricciardo már felhasználta a rendelkezésére álló belső égésű motort, turbófeltöltőt és hőenergia-visszanyerő rendszert (MGU-H), így tisztában volt azzal, hogy egy […]
The post Hockenheimben rajtbüntetést kap Ricciardo appeared first on F1VILÁG.
részletek
Különösen fontos volt az Ausztriában szerzett győzelem Max Verstappen számára, hiszen csapata, a Red Bull otthonában sikerült a dobogó legfelső fokára állnia. A holland remek versenyzést bemutatva, a gumikat kiválóan kezelve diadalmaskodott a Red Bull Ringen – ez volt idei első, F1-es pályafutása negyedik győzelme. „Mindannyian erről a forgatókönyvről álmodtunk, hogy megnyerjük hazai versenyünket, és […]
The post Verstappen: Erről a forgatókönyvről álmodtunk appeared first on F1VILÁG.
részletek
A Red Bull Forma-1-es csapatát irányító Christian Horner szerint „nem fair”, hogy a Red Bull stratégája, James Vowles úgy érezte, vállalnia kell a felelősséget egy hibáért az Osztrák Nagydíjon, hogy Lewis Hamiltont megnyugtassák. A múlt vasárnapi versenyen Vowles többször is beszélt Hamiltonhoz a csapatrádión – amit egyébként nem sűrűn szokott megtenni –, miután a Mercedesnél […]
The post A Mercedest kritizálja a Red Bull csapatfőnöke appeared first on F1VILÁG.
részletek
Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője úgy érzi, az F1-es versenybírák sokszor túlzásba esnek, amikor a büntetések kiszabásáról van szó. Vettelt az Osztrák Nagydíj időmérőjét követően 3 rajthelyes büntetéssel sújtották, amiért feltartotta Carlos Sainzot gyorskörén. A német eredetileg a 3. pozícióból, a Mercedesek mögül rajtolt volna, így azonban a 6. helyről kezdhette meg a futamot. Ez […]
The post Vettel: Ez nem óvoda! appeared first on F1VILÁG.
részletek
A Mercedes Forma-1-es csapatánál még nem tudják biztosan, hogy sérültek-e motorjaik a múlt hétvégi Osztrák Nagydíjon elszenvedett meghibásodások következtében. A német istálló jó formában versenyzett a spielbergi hétvégén, ám végül Valtteri Bottas és Lewis Hamilton is kénytelenek voltak feladni a versenyt műszaki problémák miatt. A Mercedes technikai igazgatója, James Allison nemrég elárulta, a felmerült technikai […]
The post A Mercedesnél még nem tudják, hogy sérültek-e a motorok appeared first on F1VILÁG.
részletek
Ma ünnepli 31. születésnapját a Ferrari négyszeres világbajnok versenyzője, Sebastian Vettel. A német versenyzőnek csapattársa, Kimi Räikkönen is üzent. A 2007-es év legjobbja az Instagramon tette közzé az alábbi fotót, melyhez ezt a szöveget mellékelte: „Boldog születésnapot, barátom!” Happy birthday my friend! Photo: @calloalbanese Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés, Júl 3., 2018, időpont: 6:39 […]
The post Így köszöntötte Räikkönen a szülinapos Vettelt appeared first on F1VILÁG.
részletek