Sebastian Vettel számára izgalmasan alakult a szombat, és nem csak az időmérős küzdelem miatt – a német korábban attól tartott, ki kell hagynia a kvalifikációt. Nem indult jól a szombat a Ferrari és Vettel számára, a német pilótának ugyanis nyakfájdalmai miatt szinte teljes egészében ki kellett hagynia a harmadik szabadedzést – mindössze 8 kört tudott […]
The post Veszélyben volt Vettel időmérős indulása appeared first on F1VILÁG.
részletek
Max Verstappen, a Red Bull F1-es pilótája a gyenge időmérős szereplés ellenére bízik benne, hogy a vasárnapi Brit Nagydíjon felvehetik a versenyt a Ferrarival és a Mercedesszel. Verstappen az 5. rajtkockából várhatja majd vasárnap a piros lámpák kialvását, miután az időmérő edzésen nem tudtak a Ferrarik és a Mercedesek közelébe férkőzni. A holland pilóta hátránya […]
The post Verstappen: Egyre kevésbé kedvez nekünk ez a pálya appeared first on F1VILÁG.
részletek
Rendkívül szoros csatában nyerte meg a pole pozíciót Lewis Hamilton, a Mercedes F1-es versenyzője, aki hazai közönsége előtt indulhat majd az első pozícióból a vasárnapi versenyen. Hamilton mindössze 44 ezredmásodperccel végzett Sebastian Vettel előtt a kvalifikáción, ennyin múlt a pole pozíció, ráadásul Kimi Räikkönen sem maradt el sokkal a 3. helyen, a finn még szintén […]
The post Hamilton: A Ferrari előhúzott valamit appeared first on F1VILÁG.
részletek
Daniel Ricciardo, a Red Bull versenyzője csalódott, amiért nem tudtak beleszólni a pole-ért folytatott csatába – a Mercedes és a Ferrari előttük jár az F1-es Brit Nagydíjon. Ricciardo 1,2 másodperccel maradt el Lewis Hamilton pole pozíciót érő idejétől, ráadásul csapattársától is fél másodperccel kikapott. Az ausztrál pilóta így érthető módon egyáltalán nem boldog az időmérőt […]
The post Ricciardo: Ez egy nagyon frusztráló helyzet appeared first on F1VILÁG.
részletek
Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője nyerte az F1-es Brit Nagydíj időmérő edzését a két Ferrari, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen előtt. Néhány perccel az időmérő kezdetét követően piros zászlóval megszakították az edzést, miután Lance Stroll a kavicságyba csúszott – a Williams elszállítása után folytatódhatott a Q1, azonban pár perc múlva a kanadai csapattársa, Sergey Sirotkin […]
The post Hamiltoné a pole hazai közönsége előtt appeared first on F1VILÁG.
részletek
Óriási balesetet szenvedett az F1-es Brit Nagydíj szombati szabadedzésén Brendon Hartley. A Toro Rosso új-zélandi pilótája azt követően csapódott a gumifalnak, hogy autójának bal első kereke nagy sebességnél egyszerűen kiszakadt a helyéről. Hartley szerencsére nem sérült meg, autója azonban csúnyán összetört, így részt sem tudott venni a délutáni időmérő edzésen.
The post Videó: Brendon Hartley félelmetes silverstone-i bukása appeared first on F1VILÁG.
részletek
Zak Brown, a McLaren ügyvezetője véget vetett a pletykáknak, és elárulta, folytatnak-e megbeszéléseket Kimi Räikkönennel a jövő évi F1-es szerződésével kapcsolatban. Räikkönen jövője egyelőre kérdéses még, nem tudni, hogy a finn versenyző marad-e a Ferrarinál, új csapathoz szerződik, vagy végleg visszavonul a Forma-1-től. A hírek szerint jelenlegi csapatát biztosan elhagyja, és az olaszok a fiatal […]
The post Kiderült, tárgyalt-e Räikkönennel a McLaren appeared first on F1VILÁG.
részletek
Nagyüzem van a Forma-1-ben, három héten belül három versenyt is rendeznek, ezen a hétvégén pedig már az autósport bölcsőjében, Silverstone-ban rója a köröket a királykategória mezőnye. Három szabadedzésen már túl vagyunk, így a következő összecsapás a délutáni időmérő edzés lesz. A kvalifikációt magyar idő szerint 15 órától tartják majd a legendás versenypályán. Az időmérőt nem […]
The post Ekkor lesz a Forma-1-es időmérő Silverstone-ban appeared first on F1VILÁG.
részletek
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj 3. szabadedzésén. A Mercedes versenyzője mindössze 93 ezreddel volt gyorsabb Kimi Räikkönennél. Brendon Hartley ijesztő balesetet szenvedett az utolsó gyakorláson. A Forma-1 csapatai száraz pályán folytathatták a felkészülést Silverstone-ban, az időmérő előtti gyakorláson pedig természetesen már az egykörös tempóra is nagyon odafigyeltek a […]
The post Hamilton egy hajszállal az élen, hatalmas bukás a 3. szabadedzésen appeared first on F1VILÁG.
részletek
Bár az első edzésen még új elemeket tesztelt, a pénteki második gyakorláson már igyekezett a lehető legjobban felkészülni a Brit Nagydíj kihívásaira a kétszeres világbajnok Fernando Alonso. A spanyol versenyző végül a 6. legjobb idővel zárta a napot, elmondása szerint pedig elégedett. A McLaren versenyzője azt mondja, mivel rövid idő alatt három versenyt is rendeznek, […]
The post Alonso reméli, közel lehetnek a Q3-hoz az időmérőn appeared first on F1VILÁG.
részletek
A 10. legjobb idővel zárta a Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki nyitónapját Charles Leclerc. A Sauber versenyzője összesen 57 kört tett meg a két szabadedzés során, elmondása szerint pedig elégedett, hiszen a nap végére sikerült komoly fejlődést elérniük. Leclerc azt mondja, reméli, az időmérőig tovább gyorsulhatnak. „Igazán elégedett vagyok azzal, ahogy a pénteki napom alakult” – […]
The post Leclerc reméli, sikerül tovább gyorsulni szombaton appeared first on F1VILÁG.
részletek
A Forma-1 Stratégiai Munkacsoportjának legutóbbi ülésén szóba került, hogy átalakíthatják a száguldó cirkusz pontrendszerét: a jövőben akár minden versenyző pontot kaphat, sőt, a leggyorsabb körért is bónuszpont járhat. A királykategória új menedzsmentje folyamatosan igyekszik feltérképezni azokat a lehetőségeket, melyekkel jobbá tehetne tenni a világbajnokság küzdelmeit. Vijay Mallya a Force India tulajdonosa a minap, Silverstone-ban elárulta, […]
The post Új pontrendszerről és sprintversenyről egyeztettek az F1-es csapatok appeared first on F1VILÁG.
részletek