Egy brutális tárgyalási nap után megegyeztek az EU-tagállamok vezetői az uniós menekültpolitika további lépéseiben. Orbán Viktor és szinten mindenki más is győzelemről számolt be híveinek – pedig az egyetlen győztest is úgy hívják, Soros György. részletek
Emlékeznek még, amikor egy hete lelepleztük, hogy a miskolci időközi választás egyik, függetlenként induló névdublőr jelöltjét a Fidesz küldhette rá a győzelemre esélyes ellenzékire? Most a másik "fura" jelölt baráti köre tűnik erősen árulkodónak. És a háttérben felbukkan Tállai "benzinárcsökkentő" András is.
részletek
Hivatali vesztegetés és hűtlen kezelés miatt találták bűnösnek Kolovics Jánost, aki 2010 és 2014 között volt Szigetvár fideszes polgármestere. Az ítélet nem jogerős. részletek
Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság természetesen a zenészeket sem hagyja hidegen. Főleg, ha labdarúgó múlttal rendelkeznek, mint például az Irie Maffia tagja, MC Kemon, aki Grenadában született, de 20 évvel ezelőtt az MTK utánpótlás-játékosa lett. Egészen az NB I-ig vitte, mígnem úgy döntött, hogy a zenélés kerül az első helyre az életében. A VOLT Fesztiválon találkozott vele az NSO Tv stábja, ahol elmesélte: a fesztiválszezonban hogyan tudja követni a meccseket. Kedvenc csapatáról, Argentínáról is beszélt, illetve a VAR-ról is kifejtette nekünk véleményét. részletek
A Viszlát nyár című dalukkal Eurovízión szereplő AWS zenekar javában járja a fesztiválokat, a koncertek között – ahogy a VOLT Fesztiválon az NSO Tv-nek Brucker Bence gitáros és Schiszler Soma basszusgitáros elmondta – vagy akár alatt is követik a számukra érdekesebb meccseket. Szóba került Maradona, Messi, a videobíró, és persze a fiúk azt is elárulták, mely csapatokat tartják esélyesnek a világbajnoki címre, illetve kinek szurkolnak. részletek
Az észak-amerikai profi labdarúgó-ligában (MLS) szereplő Minnesota United FC játékosa, Collin Martin beismerte másságát, ezzel ő lett az amerikai férfi profiligák egyetlen, jelenleg is játszó meleg sportolója. részletek
A DVTK labdarúgócsapata az első nyári felkészülési mérkőzésén a szünetben még kétgólos hátrányban volt, ám 4–2-re legyőzte a másodosztályú Kazincbarcikát. részletek
A FiveThirtyEight nevű internetes portál érdekes kimutatást készített a labdarúgó-világbajnokság csoportkörének első két fordulójában lejátszott mérkőzésekről. A szerző mind a 32 mérkőzésen megvizsgálta, hogy azokon mennyit állt a játék, így kiderült, hogy mennyire voltak pontosak a játékvezetők által elrendelt hosszabbítások. részletek
A sebességkülönbség dönthet: míg a Lionel Messi vezette dél-amerikai csapat a Nigéria elleni csoportmérkőzésen teljes gázt adott, Didier Deschamps együttese a dánok ellen visszavett a tempóból. részletek
Sebastian Vettel végzett az élen az Osztrák Nagydíj harmadik szabadedzésén. Miután pénteken a Mercedes dominált Spielbergben, szombatra – akárcsak korábban már többször – sikerült előrelépnie a Ferrarinak. A második Hamilton lett, akinek lemaradása csupán 0.029 másodperc, így továbbra is erős a Mercedes. Valtteri Bottas lett a harmadik, Kimi Räikkönen a negyedik. A hazai pályán versenyző Red Bull egyelőre nem tudja felvenni a kesztyűt a Ferrari és a Mercedes ellen, Max Verstappen autójában ráadásul meghibásodott az erőforrás az utolsó percekben, így idő előtt véget ért számára az edzés. részletek
A legutóbb a hongkongi Kitchee-ben futballozó Vadócz Krisztián a nevelőklubjánál, a Bp. Honvédnél készül a következő szezonra. Hogy hol folytatja, még nem tudja. részletek